Hírek
2024. szept. 2.
Tóth Erika, igazgató
ÉVNYITÓ 2024.
Mozgalmas, összefüggő szakmai gyakorlatokkal, közösségi szolgálatos órákkal és persze kikapcsolódással teli nyár után a 2024-2025-ös tanévet a mai napon megnyitottuk.
ÉVNYITÓ 2024.
Mozgalmas, összefüggő szakmai gyakorlatokkal, közösségi szolgálatos órákkal és persze kikapcsolódással teli nyár után a 2024-2025-ös tanévet a mai napon megnyitottuk.
A szokásos osztályfőnöki órák keretében ismerkedtünk a tanév újdonságaival, minden osztály külön terveket szőtt a tanulás melletti szabadidős programokat illetően.
Verseny és vizsga-naptárt állítottunk össze a megszokott teendők mellett.
Szép tanévet, sok sikert mindenki számára.
Tóth Erika, igazgató
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
SZOCIÁLIS ÁPOLÓ ÉS GONDOZÓ képzés ÚJRA és ÚJRA
A új rendszerű felnőttképzés keretei között az első szociális ápoló és gondozó csoportunk 2024. májusában sikeresen vizsgázott. Második csoportunk tavaly októberben indult és most október 10-én, 11-én adnak számot tudásukról befejezésként.
2024. szept. 15.
Tóth Erika, igazgató
Tanévkezdés
„Okos dolog fontosnak lenni, de a legfontosabb dolog okosnak lenni.” - kínai közmondás - Ebben a tanévben a technikusi osztályunk két szakmával indult el: kisgyermekgondozók és fodrászok tanulnak itt.
2024. szept. 13.
Nagyné Galgóczi Magdolna
Füst…tűz…vidámság….
Középiskolánk oktatói idén is kitelepültek a Füst és tűz városi rendezvényre. Ízletes csülökpörköltöt készítettünk, beszélgettünk az ínycsiklandó aromák mellett.
2024. szept. 9.
Schwarcz Júlia, oktató