Egy varázslatos péntek 13
December 13-án feltűztük a szalagokat azoknak a végzős diákjainknak, akiket már csak egy apró lépés választ el a nagybetűs élettől.
Miklovicz Kitti és Nagy Veronika 12.A osztályos tanulók vezették le rendezvényünket.
Ünnepségünket Tóth Erika igazgatóasszony gondolataival nyitottuk meg, majd kezdetét vette a szalagtűzés. A 11.B osztály festő, pincér és eladó szakmát tanulóinak, illetve a 13.A osztály informatika, kisgyermekgondozó és fodrász diákjainak Bogya Mária és Dr. Laczóné Kiss Ágota tűztek szalagot.
A végzősök nevében Csontos Dóra 13.A osztályos tanuló búcsúzott.
Becző Evelin és Tarsoly Attila 10.A osztályos tanulók szavalataikkal ékesítették ünnepségünket.
Ezt követően a 11.B osztály egy ikonikus osztálytánccal készült, ahol az őserdő lakóitól kezdve, a jazz világán át, a néptáncon keresztül a techno buliig is elrepülhettek a nézők. Táncuk összeállításában és betanításában Kovácsné Bakó Doroti Anita iskolánk nevelője segédkezett.
Az osztálytáncot követte a mindenki által várt nagy pillanat, a végzősök keringője.
Elsőként a 13.A osztály mutatta be bécsikeringőjét, melyet Dr. Laczóné Kiss Ágota szakoktató és Meizner Alexandra végzős tanuló állított össze.
A bécsikeringőt felváltotta a 11.B osztály néhány lány tanulója által választott angolkeringő, amely betanulásában Kovácsné Bakó Doroti Anita segített.
A keringők után egy igazán megható pillanatban lehetett részünk, a szülő-gyermek táncban. Végzős tanulóinkhoz a színpadra felfáradtak a meghívott hozzátartozók és Demjén Ferenc dalára magukhoz ölelhették gyermeküket lassúzásuk közben.
A rengeteg táncpróba, a beszédek gyakorlása mind beérett az eseményre.
Zárógondolatként a szülő-gyermek tánc zenéjéből idéznénk:
„Azt mondom - játszunk tovább!
Újra álmodjunk hát,
mint a felnőtt gyermekek.
Még mindig tiszta szív,
és ha valami hív,
kell, hogy újra ott legyek,
hol voltunk rég.
Az kell most még.”
Dr. Laczóné Kiss Ágota és Bogya Mária végzős osztályfőnökök
: Lovász Judit